14:00 - 20:00

Kedd - Szerda - Csütörtök

1026 Budapest

Szilágyi Erzsébet fasor 45/b

+36 30 242 2612

tothborbala@t-online.hu

Genodráma – A családi mintázatok és örökségek dramatikus átmunkálásának lehetősége

A tanulmány a genogramfelvétel dramatikus átmunkálási lehetőségét mutatja be. A módszer kimunkálása a családterápiás és pszichodramatikus gyakorlat során ötvöződött össze, lehetőséget nyújtva a személyiségben kialakult konfliktusok, diszfunkcionális ismétlődések családi hátterének felderítéséhez, valamint a családi mintázatok felismeréséhez és feldolgozásához.

 

A genodráma révén olyan manifeszt vagy rejtett kapcsolati mintázatok kerülhetnek felszínre, amelyeket a „hagyományos” módon alkalmazott dramatikus módszerrel nem mindig lehet feltárni. Kiemelendő a genogramnak a csoportban való alkalmazása, amelyben a csoport által biztosított keretben a családi kontextus megragadásához megjelenő „többlet élmény” zsigerileg is megérinti protagonistát, ezáltal lehetőséget adva a családi metakommunikációnak a személyre tett bénító vagy a személyes fejlődést előrevivő megtapasztalására.

Személyes gyökerek, tapasztalatok

Képződésem és önismereti munkám során kiemelt jelentőségű volt számomra a rendszerszemléletű családterápiás képzés, valamint a pszichodráma módszerének elsajátítása. Különösen kiemelkedővé vált a rendszerszemléletű képzésből a Kurimay Tamás által vezetett családterápiás képzés, valamint a dramatikus folyamatból az önismereti szakasz Bugán Antal vezetésével. Katartikus élményt nyújtott egy családterápiás workshop, amelyet egy lengyel családterapeuta, Irena Namyslowska tartott: „A genogram, mint királyi út a családi tudattalanba” címmel. Ezen a workshopon személyesen felvett genogramokat elemeztünk, amelyet a csoportban családterápiás keretben dolgoztunk tovább. 1998-ban egy aktuális élethelyzetemet továbbvivő kimagasló dramatikus élményben is volt részem, a debreceni Pszichodráma Kongresszuson, ahol játszhattam a belga szondiánus pszichodramatista Chantal Neve-Hanquet által vezetett műhelyben. A dramatikus munkában és vezetésben való elköteleződésemben mély benyomásokat és támogató inspirációt kaptam Max Claytontól, amely a további fejlődésemet katalizálta. Mindezen tapasztalatoknak a gyakorlati alkalmazásban vettem igazán hasznát, s jutottam el a genodráma gondolatához, amelyben a morenoi alapokon nyugvó dramatikus vezetésben a családterápiából átvett rendszerszemléletű gondolkodásmód is érvényesül, ezáltal gazdagítva a dramatikus vezetést. Ebben a szemléletben lehetőség nyílik, hogy a csoportfolyamat alatt a transzgenerációs problémára utaló szálak fókuszba kerüljenek. Önálló csoporttémaként a csoporttagok egyéni genogramjainak felvételével lehetőség nyílik a három generációra kiterjedő genogramoknak, mint rendszertérképeknek az aktuális konfliktusok vagy elakadások hátterében meghúzódó akár diszfunkcionális, akár a személyt előbbre vivő családi kapcsolatok és mintázatok megjelenítésére. Rendszerszemléletű keretben a genodráma játék során a protagonista életében olyan rejtetten jelen lévő családi delegációk elevenedhetnek meg, amelyek akár évtizedekig gátolták a személy fejlődését. Számos esetben tapasztalható volt, hogy az elakadás, konfliktus vagy trauma hátterében kényszerűen fellépő diszfunkcionális kommunikációs minta és stílus hagyományozódott át apáról fiúra, amelynek dramatikus megjelenítése és átélése után elindulhatott egy korrekciós folyamat.

A tanulmányban kísérletet teszek a mélypszichológiai elméletek, a rendszerszemlélet és a morenoi pszichodráma ötvözetének a genodrámában való együttes megjelenítésére.

Elméleti háttér – a nemzedékről nemzedékre történő értékátadás pszichológiai színterei

Pszichoanalitikus szempontból a generációk nemzedékről nemzedékre történő érték átadását mind a három mélylélektani modellel megközelíthetjük. Mindhárom elméletalkotó – Freud, Jung és Szondi Lipót – orvosi praxisuk révén biológiai alapképzettségűek voltak, illetve mindhárman saját személyes élettörténetük nyomására és belső élménye során jutottak el lélektani önelemzésükhöz, amely alapján Freud pszichoanalízise, Jung analitikus pszichológiája és Szondi sorspszichológiája iskolateremtővé vált.

Pszichoanalitikus megközelítés

A téma szempontjából elsőnek a Freud nevével fémjelzett, az általa legelőször definiált identifikációs folyamatot kell kiemelnünk. Az identifikáció olyan elhárításmód, amelynek során a személy átveszi, utánozza, beépíti a személyiségébe az érzelmileg jelentős (félelmet vagy pozitív emóciókat keltő) személyek viselkedésmódját, elvárásait, tulajdonságait, értékítéleteit. Ezzel csökkenti az érzelmi helyzet feszültségét és biztosítja a pszichés egyensúlyt. (Freud, 1991) Freud az azonosulás tartalmát a modellkövetéssel magyarázza, amelynek három aspektusa van:

  • A szülő viselkedésének nyílt mintázása, utánzása azzal az emocionális élménnyel, hogy „olyanná akarok válni, mint ő”.
  • A szülők motívumainak átvétele, beépítése, inkorporációja.
  • A szülőknek a gyermekekkel kapcsolatos aspirációi, mint modellek.

A modell viselkedésmásolásának „nyeresége”, hogy a személy a másik pozíciójában érzi magát, s ezzel oldja a modellhez kötődő feszültséget.

A kollektív tudattalan

C. G. Jung szintén önanalízise alapján az „Emlékek álmok, gondolatok” című könyvében a következőképpen fogalmazza meg a kollektív tudattalanról szerzett tapasztalatit. Ifjúkora első éveiről így vall: „Kezdettől fogva élt bennem egyfajta előre elrendelt sors érzése, minthogyha odahelyeztek volna egy életbe, amelyet be kell töltenem.” (Jung, 1987, 66.) „Mialatt a leszármazási táblázaton dolgoztam, világossá vált előttem, a sorsközösség, amely őseimmel összeköt. Nagyon erős bennem az érzés, hogy olyan dolgok vagy kérdések befolyása alatt állok, amelyeket szüleim és nagyszüleim és korábbi őseim befejezetlenül vagy megválaszolatlanul hagytak. Gyakran úgy látszik, mintha egy-egy családban élne egy személytelen karma, amely alászáll a szülőkről a gyermekekre. Így én mindig úgy éreztem, meg kell válaszolnom olyan kérdéseket, amelyeket a sors már eleimnek is föltett, de még ma is megválaszolatlanok, vagy mintha befejeznem vagy folytatnom kellene olyan dolgokat, amiket a régi kor elintézetlenül hagyott ránk. Nehéz kibogozni, vajon ezek a kérdések inkább személyes vagy inkább általános (kollektív) jellegűek-e? Szerintem az utóbbiról van szó.” (Jung, 1987, 283)

Jung a Bevezetés a tudattalan pszichológiájába című munkájában a kollektív tudattalan fogalmát így írja le: “A tudattalannak két rétege van: a személyes és kollektív tudattalan. A személyes réteg a legrégibb infantilis emlékekkel ér véget, a kollektív tudattalan azonban a preinfantilis kort is magában foglalja, azaz az ősök életének maradványait. Míg a személyes tudattalan emlékképei bizonyos fokig feltöltöttek, hiszen átélt képek, a kollektív tudattalan archetípusai feltöltetlenek, mivel személyesen át nem élt formák.” (Jung, 1990, 144-145)

Gyöngyösiné Kiss Enikő szerkesztésében a Szondi Lipót című tanulmánykötetben a fenti gondolatot így interpretálja: „A gyermek sorsát a szülők lelki hatása alapvetően befolyásolhatja. Minél kevésbé tudatosítják a szülők a saját problémájukat, a gyermek annál inkább kénytelen cipelni a szülők meg nem élt életét, és teljesíteni azt, amit a szülők elfojtottak és a tudattalanban tartottak.” (Gyöngyösiné Kiss Enikő. 1999. 16.)

Jung az archetípusok mellett az analitikus pszichológiában a szinkronicitásra is ráirányítja a figyelmet, amely az egyén sorsát az individuáció folyamatában támogatja. „A szinkronicitás egybeeséseket jelöl, ami Jung szerint egy alapvetőbb, holisztikus valóság lényegéből magyarázható. A szinkronicitás jelenségében fellelhető az ember természetének és a külvilág anyagi valóságának egysége. A szinkronisztikus egybeesések lényege, hogy az érintett személy összefüggést fedez fel az anyagi valóság valamely eseménye és tudatának történése között.”Gyöngyösiné Kiss Enikő, 1999. 17.)
Hasonló jelenség zajlik a pszichodrámában, amelyet Moreno a tele szóval jelöl. A szó görög eredetű, jelentése: távolba, de összekötve. „A tele feltétele a kölcsönösség, hogy a benne résztvevő személyek között emocionális cserefolyamatok történjenek.” (Zseni A., 2007, 110.)

A sorsanalízis, a családi tudattalan

A harmadik nagy pszichoanalitikus elméletalkotó Szondi Lipót zseniális felfedezése, a családi tudattalan. Freund önanalízise és Jung személyes belső munkája után Szondi elméletalakításában szintén nagy szerep jutott a családjában elfoglalt pozíciójának. Különösen foglalkoztatta a választás problémája, amely Dosztojevszkij olvasása során már az érettségi után merült fel benne tudatosan. Volt egy kulcsfontosságú álomélménye, amely az első világháború idején a partnerválasztás családi gyökereire hívta fel a figyelmét, ezzel elindítva saját sorsanalitikus önanalízisét. Leírja a családi tudattalan fogalmát, amely „a tudattalan azon része, melyet a géneken keresztül az ősök ellentétes törekvései határoznak meg.” (Szondi, 1996, 10)
A családi tudattalan feltárását sorsanalízissel, az ananké (szükségszerűség, végzet) szó alapján anankológiának nevezte el. Szondi szerint „a családi tudattalan választásainkban nyilvánul meg. Eképpen jutunk el a sors fogalmáig, ami Szondi terminológiájában nem más, mint választásaink sorozata.” (Gyöngyösiné Kiss E., 1999. 12)

Szondi felfedezése, hogy a „sors a létezés két különböző darabjából tevődik össze: az ősök öröklött kényszeréből és a személyes szabadságból, amelyben az én választ a sorslehetőségeinek tudatossá tétele után. … Minden sorsban meg kell különböztetnünk a kényszer és szabadság egy darabját, amelyek a következő módon függenek össze egymással: az egyén sorsának az építő köveit adják. Minden ős különleges létigényével és létformájával minta és figura érvényesül. Minden ős, családi tudattalanunkban egy bizonyos sors lehetőséget képvisel. Sorsunk belső tervében, amit mi családi tudattalannak nevezünk, számos különböző őst hordozunk, sok, gyakran ellentétes sorslehetőséggel. A családi tudattalan minden ősfigurája az utód sorsához példaként szeretne szolgálni. Ebben áll az ősök kényszere a szerelem, a barátság, a foglalkozás, a betegség és a halálnem megválasztásában.”(Szondi, 1996, 14.) E szerint megkülönböztet kényszer – és választott sorsot. A kettő összefüggését figyelembe véve Szondi azt mondja, hogy a „kényszersors az én szabadsága nélkül tulajdonképpen nem sors, hanem csak én nélküli élet, …Csak aki maga választ, rendelkezik saját, személyes sorssal.” (Szondi, 1996. 15.)

Mindhárom irányzat megegyezik abban, hogy a tudattalanból indul ki, míg a különbségek abban mutatkoznak meg, hogy a lélek más-más rétegeit veszik nagyító alá. „lélek ontológiája, genealógiája és archeológiája együtt adják meg a mélypszichológia globalitását. Csak e három réteg önálló és összefüggő kutatásától várható a lélek struktúrájáról és működéséről hírt adó egész – lélek – kép.” (Gyöngyösiné Kiss E. 1999, 19) Szondi Lipót ezt így fogalmazza meg: „a freudi pszichoanalízis szerint a szimptómákban az elfojtások nyilvánulnak meg. A jungi iskola tanítása pedig így hangzik: a kollektív tudattalan hatóelemei az archetípusok szimbólumai. A sorsanalízis megállapításai szerint a családi tudattalan a személy választásaiban fejeződik ki. …Másképpen szólva a tudattalan háromféle nyelven szólal meg: a szimptómák, a szimbólumok és a választások nyelvén.” (Szondi, 1996, 45)

Ezen elméletek sokat segítenek, és vezérfonalat adnak a kezünkbe, hogy a rendszerszemléletű megközelítésében az intergenerációs és transzgenerációs mintázatokat nyomon kövessük.

Transzgenerációs megközelítések

Évezredeken keresztül működött egy írott és íratlan viselkedésrendszer, amely elősegítette az egyensúly fennmaradását nemzedékről nemzedékre. Gondoljunk csak a zsidó-keresztény kultúrát átható, az Ószövetségben évezredekre törvénybe adott Tízparancsolatra, vagy az ó-szövetségi prófétákra.
A transzgenerációs rendszerszemléletű megközelítés egyik kimunkálója Böszörményi-Nagy Iván, akinek kontextuális irányzata a legismertebb. „Böszörményi és iskolája értelmezésében a „kontextus” szó „egy adott létezési rendre” utal. Magába foglalja a nemzedékek közötti következmények kikerülhetetlenségét. Arra utal, hogy senki nem lehet kivétel a kapcsolatok jó vagy rossz következménye alól.” (Böszörményi-Nagy I., 2001, 23)
Böszörményi családterápiás munkássága nyomán nagy jelentőséget és értéket tulajdonított a kapcsolatoknak. „Nagyban befolyásolta őt Martin Buber filozófiája, különösen az Én és Te című művében megfogalmazott dialógus gondolata, amely minden szoros emberi kapcsolat alapvető modelljéül szolgál.” (Tóth B. 2006, 69.)

Böszörményi Nagy Iván külön figyelmet szentelt a lojalitásnak, mely szerint a családi kapcsolatokon átívelő vertikális és horizontális lojalitást különböztetünk meg, amely jól nyomon követhető a családok genogramjában. A vertikális lojalitások mélyen gyökereznek és
vérségi kötelékeket jelentenek, elemi erőforrásként szolgálnak. A horizontális lojalitások a jelen kapcsolatokban alakulnak ki, amelyekben a partnerek egyenlő pozíciót töltenek be.

Biológiai, genetikai háttér

A genetikai öröklődés törvénye a gének átadásán alapul, de nem hagyható figyelmen kívül az embert körülvevő dolgok, feltételek és körülmények összessége, a környezet.

A gén – környezet összefüggés a kvantitatív genetika összefüggése. „Eszerint nem véletlenszerű, hogy az egyént milyen környezeti hatások érik, mert az egyén maga is aktívan keresi és alakítja környezetét. Ezt a lényeges szempontot fejezi ki a környezetválasztás fogalma. Új viszont az a felfedezés, amely szerint a környezetválasztás meghatározó mértékben genetikai eredetű. A génhatás hagyományos szemléletében a genetikai hatás egy belső fizikai környezetben jön létre. Mind a gének, mind környezet befolyásolja a betegségekre való hajlamot, azonban ebben a modellben a szervezet és a környezet közötti kapcsolat csak a környezet felől, az organizmus irányában létezik. A magatartás befolyásolása révén a gének egyúttal a külső környezetet is képesek befolyásolni. Ez a hatás jól észlelhető a pszichoszociális környezet, különösen a stresszes életesemények, a szociális támogatás és a szülő gyermek vonatkozásában.” (Trixler, 2003, 40.)

Felvetődik a kérdés, valóban környezeti, a környezeti hatás? A legújabban megjelent szakirodalom szerint „a gének természetesen nem közvetlenül határozzák meg a környezetet, de befolyásolhatják bizonyos hatásoknak való kitettség mértékét. A passzív gén – környezet korreláció esetében a gyermek csak „elszenvedi” a szülők által biztosított környezetet. E környezet jellemzőit ugyanis befolyásolhatják a szülő genetikai jellemzői, amelyek 50 százalákban azonosak a gyermekével. Másfelől az egyén genotípusa által befolyásolt tulajdonságok hatással lehetnek arra, ahogy ezekre a külvilág reagál, ami úgynevezett evokatív (előhívó) gén- környezet korrelációt eredményez. Harmadrészt, az egyén aktívan keresheti is a génjei által befolyásolt sajátságainak megfelelő környezetet. Ez az aktív gén- környezet korreláció”. (Lakatos K. In: Bereczkei, Hoffmann, 2014, 197-198.

A genogram elmélete

A Magyar Pszichiátriai Kézikönyv szerint: „a genogram igen fontos technikai módszer, amelynek önismereti, diagnosztikus és terápiás alkalmazása és hatása létezik. Intergenerációs módszer, amely szimbólumok segítségével ábrázolja a családot több generáción-általában minimum három szinten – keresztül. A családfa minden családtagot ábrázol név, élekor, foglalkozás, házasságkötés, válás, halálesemény, betegség, stb. életesemények idő-dimenziójával, feltüntetve a családi kapcsolatok emocionális kvalitásait is. Ismétlődő minták és koalíciók vizuális ábrázolása azonnal szembetűnő.” (Lásd. mű, 575)
A genogram általános elméletét Monica McGoldrick, Ramdy Gerson, és Sylvia Shellenberger Genograms Assessment and Intervention. Valamint szintén Monica McGoldrick You Can Go Home Again és Laura Giat Roberto Transgenerational Family Therapies művek alapján ismerhetjük meg. Magyarországon e cikk szerzője a Családfánk- sorsunk rejtett mintázata című kötetben vizsgálja a genogram pszichoterápiában való alkalmazhatóságát.
A fenti szerzők a genogramban fellelhető lehetőségeket a következő formulákkal fejezik ki: A múlt, mint prológus, a genogramok beszéltetik a naptárat, a genogram, mint transzgenerációs rendszertérkép, hisznek a genogram „mágikus” szempontjainak pontosságában a családi titkok feltárásánál, valamint jól leolvasható a dátumok véletlenszerű egybeesése. A genogrammal dolgozó szakember a genogram térkép viszonyai nyomán metaperspektívából képes szemlélni a családot, de ez a metaperspektíva a család számára is kinyílhat a genogrammal végzett közös munka nyomán. A genogramok felfedik a család azon szempontjait, amelyek a családtagok elől eddig el voltak rejtve. Megtanítják az embereket rendszerszemléletben gondolkozni, mind a családtagok, mind a pszichológusok egyaránt megjegyeznek egy mintát, amelyet felismernek akkor is, amikor egy másik esettel kerülnek szembe.
Vikár András szintén hivatkozik a genogram dramatikus feldolgozására. „A pszichodrámában is lényeges szerep jut a genogramnak, nem egyszer tűnnek fel az aktuális konfliktusok dramatikus megjelenésénél a háttérben. Megmutatják, hogy mit közvetítenek, és ezáltal hogyan befolyásolják a jelent az előző generációk. Anna Ancelin Schüzzenberger (Franciaország) és Chantal Neve Hanquet (Belgium) nevével fémjelezve önálló műfajjá nőtte ki magát a pszichodrámából a genodráma, amely családfakutatásra építve dolgozik közvetlenül az aktuális problémákkal. A genodráma a jelenben oldja azokat a maladaptív viselkedési mintákat, amelyeket örökletesnek gondolunk, függetlenül attól, hogy az átörökítésben genetikus vagy tanulásos mechanizmust feltételezünk”. (Vikár, 2007, 90.)

A genodráma

Mind a fenti analitikus és rendszerszemléletű elméletek, mind a genogramfelvétel együttesen ötvöződik a morenoi klasszikus pszichodrámában és alapul szolgál a genodráma megjelenéséhez, a pszichodramatikus játékhoz.

Az a dramatikus tapasztalatom, hogy a családi tudattalan mintái, viselkedés szintű leképeződései a dramatikus játékban az „itt és most”-ban képesek testet ölteni, és sokszor szimbolikus formában ragadhatók meg. Többdimenziós megközelítéssel tudjuk megragadni a protagonista problémáját, amelyet a minden pszichoterápiát érzékenyen vezető és segítő intuíció még tovább finomít.

A genodráma módszerében nem tér el a klasszikus pszichodráma-alkalmazástól, a családterápiából átvett rendszerszemléletű gondolkodást dolgozza tovább a családterápiában már meghonosodott genogram felvétellel. A genogrammal dramatikusan dolgozik tovább, ebből a protagonista által traumatikusnak megélt kapcsolati helyzetet dolgozza fel pszichodramatikus eszközökkel, ezáltal manifeszt vagy rejtett kapcsolati mintázatok kerülhetnek felszínre.

A módszer további jellegzetességei: a családfával való munka lehetőséget nyújt a családi hagyományok, a névadás, és névválasztás identitás alakító szerepének feltárására, a szülőktől kapott pozitív és negatív örökségekre, a családtagokkal (testvérek, nagyszülők) való kapcsolati mintázataira, az esetleges ismétlődő események vagy betegségek eredőjére, valamint a családi titkok feltárására.

Mint látható, a módszer erőssége, hogy egyidejűleg több síkon juttatja el a protagonistát az eredeti családjával kapcsolatos élményhez, a probléma belátásához és a feldolgozási folyamat katalizálásához.

A genodráma gyakorlata

Genodráma csoportot kétféle módon vezettem; workshopon és csoportfolyamatban. Utóbbiban a genogrammal való munka megközelítőleg a folyamat közepére esett, amikor már kialakult a csoportbizalom és a csoporttagok a szerepcserék révén érzékenyítődtek mind a csoporttársak, mind a maguk vonatkozásában. Megfigyelhető volt, hogy sokszor hozták a transzgenerációs helyzeteket, akár ki is mondták ezt a szót, anélkül, hogy erről korábban szó esett volna.

Más bemelegítési technikát igényelt egy csoportfolyamatban vezetett genodráma, mint egy workshopban vezetett. Utóbbiba többnyire egymás számára ismeretlen emberek jelentkeztek, akiket a téma hívott be, és sokuknak nem volt még pszichodráma tapasztalata. Tanulmányomban a workshop vezetési folyamatát adom közzé, az esetet azonban egy százötven órás pszichodráma csoportból veszem.

A workshop munkában egyfajta perspektivikus szemléletet alkalmaztam, a távolitól a közelihez, a külsőtől a belsőhöz közelebb kerülni. Hasonlóan a tükör működéséhez, ahol minél távolabbi a kép, annál több látszik belőle, de a részletek elvesznek. Ha közel megyünk akkor az apró részletek is látszanak, így a kontúr kiélesedik, de az egész hatás nem érvényesül

A bemelegítés lépései:

1. Képzeletben alkossuk meg Magyarország térképét!

a.) Álljatok arra a helyre, ahol születtetek!
b.) Álljatok oda, ahol jelenleg éltek!
c.) Keressétek meg a vágyott helyet, ahol élni szeretnétek! (Mindhárom esetben a csoportvezető a vezetőtárssal együtt rövid interjút készít a csoporttagokkal az aktuálisan megélt hellyel kapcsolatosan.)
A csoportvezető lehetőség szerint indirekten, de mégis pontosan kommunikálva reflektálhat a három helyszín különbségére, vagy akár kérdés formájában kaphat a csoporttagoktól választ.
Ezek a helyzetek nagyon erős rámelegedést képesek aktiválni, amelyek katalizálják a további csoportfolyamatot.

2. Szociometrikus módon felállítjuk a születési sorrendet. (Monica Mc Goldrich külön kitér családon belüli a születési sorrend alapján történő személyes identifikációra) és további szempontok szerint a családi struktúrára kérdezünk rá.

3. A témához való mélyítéshez zenei anyagot felhasználva kérem, hogy sétáljanak a térben és közben figyeljenek befelé, milyen családi történet, esemény jut eszükbe, ami talán nem is biztos, hogy eddig tudatos volt, de most felszínre került, vagy éppen ellenkezőleg hosszú távra meghatározta az életük irányát. Séta során szemkontaktussal keressenek társakat maguknak és alkossanak háromfős csoportot.

Ennek a gyakorlatnak a célja, hogy közelebb jussanak a személyes családi élményeikhez és a kiscsoportban saját családi narratíváikat osszák meg egymással. A „tele” jelensége ebben a helyzetben rendkívüli módon működik: megdöbbentően hasonló élethelyzetek és történetek bukkannak fel. Az idő arányában ezekkel a közös történetekkel további vignettákat is lehet játszani.

4. Ezek után kerül sor a genogram felvételére. A standard genogram jelek ismertében ki-ki megrajzolhatja három generációra kiterjedően a saját családfáját. Ezek a felvételek is sok hozadékkal járnak, ha a protagonista képes feltérképezni a nagycsaládot, azért; ha sok a „fehér folt” azért. A hiánynak is információértéke van. A tapasztalat szerint ezek az elkezdett rajzok az eredeti család megismeréséhez további inspiráció forrásává válhatnak.

5. A genogram felvétel egyik csúcspontja a kapcsolati jelek berajzolása. Ekkor kerülhetnek előtérbe azok a triangulációk, (háromszögek) amelyek a családi működés gócpontját alkotják. Bowen szerint, amikor nagy feszültség van a rendszerben, akkor az a természetes, hogy két ember összefog a harmadikkal szemben, hogy csökkentsék a stresszt. Így a háromszög bármelyik tagja a másik kettő viselkedésének egyik feltétele.

6. Az utolsó kérdés: Ki szeretne a saját genogramjával dolgozni?

Négy alkalommal vezettem Genodráma workshopot, (2012-ben a Pszichodráma Kongresszuson, 2012-ben és 2013-ban a Pszinapszison Budapesten, valamint 2012-ben a Fórum Humánumon Szegeden.) A fókuszt és a vezetés irányát minden esetben a protagonista kérdése vagy helyzete szabta meg.

A genodráma játék

A protagonista jóval túl a negyvenen, több gyermek édesanyja, párkapcsolati probléma miatt jelentkezett a csoportba. Jelentős szenvedésnyomás alatt állt, és komoly motivációt mutatott az önismereti munkára, többször jelentkezett játékra, amelyet a csoport elfogadott, és őt választotta. A genogram felvétele után Magda kérdése így szólt: úgy látja, nincs egyetlenegy normális férfi-női kapcsolat a genogramjában, izgatja, hogy mit üzenhet ez neki a házassága jövőjét illetően?

A Genogram nyomán Magda szerepcserében elhelyezi az eredeti családját a színpadon. (Nem az egész genogram képeződik le, hanem az a családi kontextus, amelyik a protagonistában a szubjektíven megélt elakadást okozza.)

Apa-anya-(Nagymagda) középen áll, az apa mellett a protagonista fiatalabb nővére, a család „fekete báránya”. Az apa keze a felesége és a nővér vállán, és így mintegy „keresztre feszül” a két nő között. Az apa mögött az idősebb nővér, a „jó gyerek”, az anya előtt a protagonista, négy éves Kismagdaként. Az anyai nagymama lánya mögött uralja a terepet. Az anyai nagyapa és az anya bátyja a „határon túl”, egymástól is távol helyezkednek el.

A családi narratívából megtudjuk, hogy a család Selmecbányán élt, de az anyai nagymama a II. világháború háború után átjött Magyarországra, otthagyva férjét és a fiát a birtokkal együtt, mert ő élni akart. A nagyapa otthon maradt a gyökerek miatt. (Mind a nagyapa, mind a fia később alkoholisták lettek.) A nagyanya átjőve Magyarországra négy (!) évesen beadta a lányát az angolkisasszonyokhoz, aki éppen annyi idős volt, ahogyan a protagonista saját magát helyezte a színpadra. (Ebben a helyzetben jelzésértékű a dátumok véletlenszerű egybeesése.)

A protagonista anyja, Nagymagda tizennyolc évesen terhes lett, és így ment férjhez egy nálánál tíz évvel idősebb férfihez. Az apácák után a templomnak is hátat fordított. A férj, (Kismagda apja) családneve miatt osztályidegen, Svájcból tért haza, asztalos munkákat vállal, azonban nincsenek megrendelései, kölcsönöket vesz föl, szégyelli, hogy nem tudja a családját eltartani. Kismagda tart az apjától, bár az apa jó programokat biztosít a számára, ő mégis utálja, ha az apja bajsza szúrja puszilgatás közben.

A genogramról, mint transzgenerációs rendszertérképről jól leolvasható volt, hogy az elválás mindkét nagyszülői ágon jelen volt; a protagonista apja testvérének a fiai is egyedül maradtak, az egyik nem nősült meg, a másik pedig elvált. A kapcsolati szálak sehol nem voltak kiegyenlítettek, gyenge vagy meglazult, ambivalens kapcsolatok uralták a genogramot.

Dramatikus szoborban megnéztük a fölrajzolt kapcsolati mintázatokat. A nők közötti erős kapcsolati szálak dominálnak: Az anyák és lányaik között szoros, szimbiotikus összefonódás látszott. Nagymagdának a nagymama, Kismagdának az anya nyújtotta a támasz. Nincs kapcsolatuk a férfiakkal.
Mind a protagonista, mind az édesanyja egyházi iskolába jártak, nem volt kulcsuk a férfiakhoz, az anya továbbadta ezt a mintát a lányának, a személyiség-szerveződésükben mindketten gátlásossá váltak.

A genodrámában különös jelenetnek lehettünk tanúi. A protagonista nem ismerte a nagymamáját, mert a nagymama még a születése előtt egy évvel meghalt. Most a nagyanyai szerepcserében mégis úgy érezte, hogy a szálak a nagyanya kezébe futnak össze, ezt akkor tapasztalta meg, amikor szerepcserében nagyanyaként mozgatta a szálakat. A kapcsolati szálakat kendőkkel demonstráltuk, egy egész „hálózat” alakult ki, és meglepő módon a fő szál a protagonista férjéhez vezetett. A protagonista ekkor döbbent rá, hogy a családi elmondás szerint mennyire hasonlít karakterben a nagymama és a férje. Mindketten paraszti sorból származnak, „mulatósak” voltak és az „életet” választották.

A játék nyomán kézzel foghatóvá vált, hogy az a családi dinamika, ami a családot mozgatta az a nagyanyai attitűd volt, aki mindent hátra hagyott, és kilépett mind az eredeti, mind a jelenlegi családja köréből, és ezzel óriási terheket rótt a női ágra, a lányára és az unokájára. Nem tudott kötődni sem a férjéhez, sem a lányához. A „jóvátétel” a lányok életében – mind az anya, mind a protagonista részéről – az, hogy úgy szerettek volna tökéletessé válni, ahogyan nagymamának sohasem sikerült. A protagonista belátta, hogy a nagyanyja nyomán olyan érzéki társat választott, akivel ő sem tud boldog lenni, és a helyzetét még tovább fokozza a mindkét ágon megjelenő „nemesi elvárásokkal”, ami különleges életkörülményekben, és külsőségekben manifesztálódott.

A protagonista a sharingben a következő visszajelzést adta: „Meglepett, hogy milyen sok az ismétlődés és a hasonlóság. Képszerűen lerajzolva megdöbbentő volt látni. Nagymamaként a szerepcserében aggódást éreztem, azért tartottam a kezemben a szálakat, mert azt szerettem volna, hogy mindenki úgy boldoguljon, ahogy én jónak látom.”

Nem mehetünk el szó nélkül a protagonista által kimondott az „ismétlődés és hasonlóság” jelensége mellett. Az ismétlési kényszer Freud nevével fémjelzett fogalom. Freud „az ismétlési kényszert olyan autonóm tényezőnek tartja, amelyet végső soron nem lehet csupán az örömelv és valóságelv összjátékában megnyilvánuló konfliktusok dinamikájára visszavezetni.”

A gyakorlati pszichotatológia szintjén: az ismétlési kényszer olyan „tudattalan eredetű ellenállhatatlan folyamat, melynek révén a szubjektum aktív módon hozza magát kínos helyzetekbe, ezáltal régi tapasztalásokat ismétel meg anélkül, hogy emlékezne annak előképére, sőt az is nagyon élénk benyomása, hogy teljes egészében aktuálisan motivált dologról van szó.” (J. Laplanche-J.-B. Pontalis, 1994, (232-233) Trauma áldozatokkal való munka során szintén számtalanszor találkozunk az ismétlési kényszer jelenségével. A fenti esetismertetés felveti,hogy nemcsak a személy feszültségcsökkentő elhárításai révén találkozunk az ismétlési kényszerrel, hanem transzgenerációs szinten is megjelenhet, úgy hogy az utódok öntudatlanul ismétlik az ősök maladaptív viselkedésmintáit, egészen addig, amíg rá nem látnak erre a helyzetre, és saját döntésük alapján adaptív, előbbre vivő sorslehetőséget választanak maguk számára.

A genodráma során mindez a dinamika kézzelfoghatóvá vált. Számomra az egész történet egybecseng Szondinak a családi tudattalanról szóló elméletével, abban az értelemben, hogy a családi tudattalan a választásainkban nyilvánul meg.

A genodráma katartikus többlete, hogy intenzív élményt nyújt, zsigeri szinten is belehelyezkedést enged a családi múlt szereplőinek az életébe és érezhetővé, kézzel foghatóvá válik az ősök hatása a jelen helyzetünkre. Mindez csoporthelyzetben történik, ahol nagyszerű lehetőség nyílik a szerepekben résztvevők sharingjére, és az érzések nyílt megosztására.

(Az esetismertetés a protagonista engedélyével történt.)

Összefoglalás

Tanulmányomban kísérletet tettem a genodráma elméletének kimunkálására, a mélypszichológiai iskolákon keresztül, különös tekintettel Szondi Lipót által fémjelzett családi tudattalan kiemelésére, segítségül híva a rendszerszemléletet, s mindezeket ötvözve a pszichodráma módszerével. Kitértem a genogrammal foglalkozó szakirodalom ismertetésére.
Saját élményű tapasztalataim és saját vezetésű csoportjaim nyomán vállalkoztam az általam vezetett genodráma csoportfolyamat, ill. technika leírására. Feltehetően számos más út és lehetőség is adott a módszer kimunkálására. A genodráma mind a családterápiában, mind a pszichodráma folyamatban indikált lehet, ha a páciens tartós elakadásokkal, ismétlődő családi problémákkal, helyzetekkel küzd.

Köszönetnyilvánítás

Külön köszönetemet szeretném kifejezni dramatikus csoportvezető munkatársaimnak, Sarkady Kamillának, Vajdics Anikónak és Nyáry Péternek, hogy a módszer kimunkálásában segítségemre voltak az együttműködésben és az együtt gondolkodásban.

Felhasznált irodalom:

  • Bereczkei T. Hofmann Gy. Szerk. (2014): Gének, gondolkodás, személyiség, Akadémiai Kiadó
  • Böszörményi-Nagy Iván Barbara R. Krasner, (2001): Kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa, Coincidencia Kft., Budapest
  • Freud, S., (1991): Az ősvalami és az én, Hatágú síp alapítvány, Pantheon kiadás
  • Goldrick, M.Mc, – Gerson, R-Shellenberger, R, S,. (1999):Genograms,Assassment and Intervention,W.W.Norton and Company, New York-London
  • Gyöngyösiné Kiss Enikő, (1999): Szondi Lipót, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest
  • Jung, C.G., (1987): Emlékek, álmok, gondolatok,Európa Könyvkiadó, Budapest
  • Laplanche, J.-J.-B. Pontalis, (1994):A pszichoanalízis szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest
  • Madách Imre, (1942): Összes művei, I. kötet, Révai Kiadó, Budapest
  • Szondi Lipót. (1996): Ember és sors, Kossuth Könyvkiadó
  • Tóth Borbála (2006): Családfánk- sorsunk rejtett mintázata, Kairosz Kiadó, Budapest
  • Trixler Mátyás, ( 2003): genetikai és környezeti tényezők interakciója a családban, In: Koltai Mária, Család – pszichiátria – terápia, Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest
  • Zseni Annamária (2007): A pszichodráma és korunk tükröződései, Medicina Kiadó
  • Vikár András, (2007): Pszichodráma – a komoly játék, Medicina Kiadó

Tóth Borbála
klinikai-és mentálhigiénia szakpszichológus
családterapeuta
pszichodráma-vezető

Related posts

Új cikk: Tóth Borbála: Gyermekkori szexuális bántalmazás

Tóth Borbála: Gyermekkori szexuális bántalmazás,Csillagfényben, A pedagógiai prevenció, II....

Continue reading
by Tóth Borbála

XXI. Congress of the Internatoinal Szondi Association, Budapest 6-8 July, 2017, Budapest

Tóth Borbála Private practice, Sanitas For 2000 Kft. Budapest, Hungary E-mail:...

Continue reading
by Tóth Borbála

Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos Nagygyűlése – Szeged 2017. június 1-3.

A Genodráma, mint a családi mintázatok és örökségek dramatikus átmunkálásának...

Continue reading
by Tóth Borbála