A csoportok szerepe a mindennapi mentálhigiénében Magyarországon

Előadásomban ismertetem azokat a mentálhigiénés problémákat, amelyek az utóbbi évtizedben megterhelték Magyarországot, s szeretném bemutatni azokat a törekvéseket, amelyekkel megpróbáltuk a problémákat orvosolni, különös tekintettel a csoporttechnikákra.

Közismert, hogy az (erre az évszázadra eső) magyarországi morbiditási mutató sokkal markánsabb, mint a velünk összemérhető országoké; Íme néhány adat: Magyarországon ma az alkoholfüggők száma meghaladja az egy milliót főt, (Buda, 1995.) Jelentősen megemelkedett a kábítószert kipróbálók és a függőségben élők száma, az 1997-es felmérések szerint évente egy falunyi, 3500-4000 ember hal meg öngyilkosság következtében. A pszichiátriai gondozókban 1994-ben 138 000 főt tartottak nyilván, (ma ez a szám: ………….), s nagy mintán végzett országos felmérésben a felnőtt lakosság mintegy egyharmada! neurotikus, negyede! pedig depressziós tünetekről panaszkodik. (Kopp-Skrapski 1995.) A prostituáltak száma is több tízezerre becsülhető. A jelzett esetszámok részben átfedik egymást, de így is S.O.S. jelzésértékűek, hiszen ezzel a lelkiállapottal a társadalom egészének a működése van súlyosan veszélyeztetve. (Andorka, 1994.)

Ami a mai magyar népesség mentálhigiénés állapotát aggasztóvá teszi nem csupán az, hogy az önkárosító magatartásformák elterjedtek .

A mentálhigiéné nemzetközi meghatározása szerint a lelki egészség fölöleli a hétköznapi ember problémákkal való megbirkózás, illetve a hatékony stresszkezelés képességét, a reális énképet, biztos önazonosságot és a kellő szintű önértékelést, a személyes fejlődést és a változásra való képességet, az autonómiát, valamint az aktív közösségi részvételt, (Grezsa,1999, Tudor 1996.) Ha ezt a definíciót vesszük mérvadónak, akkor ma Magyarországon a lelkileg egyébként nem beteg népességnek is csak kisebb hányada tekinthető lelkileg egészségesnek.

Nem témája a mai előadásnak, hogy a fent vázolt mentálhigiénés problémákat és devianciákat a társadalomfejlődés milyen gyökerei határozták meg. Azonban utalni szeretnék Buda Bélának arra az írására, amelyben a Kárpát medencében jelentkező identitás problémák történeti háttértényezői között jelentősnek tartja, hogy az utóbbi évszázadban nagy tömegeknek kellett eltagadniuk és elfojtaniuk nemzetiségi, vallási és regionális múltjukat és gyökereiket a magánszférába behatoló politikai rendszerek és ideológiák miatt. (Buda, 1991.) Az ezredfordulón tovább elemezve a témát arra a következtetésre jutott, hogy az identitásproblémákat tovább mélyítette a magyar köz-és magánéleti kommunikáció számos zavara, amelynek gyökerei a kommunista rendszer viszonyaihoz nyúlnak vissza. (Buda, 1999.)

A fenti gondolatokat még ki lehet egészíteni, hogy akkor még nem pontosan látható globalizáció káros hatásai tovább törték a megtartó közösségek, elsősorban a család megtartó erejét.

Mindezek tükrében szükségszerűvé vált, hogy a mentálhigiénés szemléletű fejlesztő-támogató rendszerek tehermentesítsék az egészségügyet és a hagyományos medicinális orvoslás helyett és/vagy mellett megjelenhessen egy egészségőrző szemléletmód s ennek kidolgozott elméleti és gyakorlati eszközrendszer. Elengedhetetlenné vált az educatív, megtartó, segítő és korrekciós szinteken az egyén támogatása, hogy egészségét megőrizhesse.

Szükségessé vált, hogy az egyén kellő ismerettel és készséggel rendelkezhessen problémái kezeléséhez, valamint, hogy képes legyen megfelelő belátásra, s eszközei legyenek – a testi és lelki folyamatainak megértéséhez, – szűkebb társadalmi környezetében meg tudja őrizni kapcsolati egyensúlyát,- s hatékonyan tudja társadalmi szerepét, identitását megvalósítani. (Bagdy, 1998.)

A vázolt célok elérését a rendszerváltás első éveiben a primér prevenciós szemlélet szerint a „prae –veniére”, „a bajok elé menni” elve vezette.

1986-ban megalakult a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, amely szervezet elsősorban az öngyilkosságok megelőzését, krízisintervenciót és a mentálhigiénés prevenciót tűzte ki célul.

A témánk szempontjából azért lényeges a szervezet megemlítése, mert az ország ma számos városában működő telefonszolgálat laikus segítőit kliens-centrikus Rogers-i szemléletű csoportokban képezték ki. A „csoportozás” országos méretekben az ő működésük nyomán indult el.

A problémák feltárására és kezelésére több lépés történt. Még a hetvenes évek elején megalakult egy országos nevelési tanácsadó hálózat, amelyet a rendszerváltás idején családsegítő szolgálatatokkal egészítettek ki. 1995-ben országos hatókörű un. Mentálhigiénés Programirodát hoztak létre, megalakult a Magyar Mentálhigiénés Szövetség és egyetemi szintű, akkreditált mentálhigiénés képzést indítottak el. A Testnevelési Egyetem önálló mentálhigiéné tanszéket is kapott. (A képzés alapítói között meg kell említeni Dr. Tomcsányi Theoodóra, Prof. Dr. Bagdy Emőke. Dr. Bugán Antal nevét.)

A csoportmódszerek jelentőségét a mentálhigiénés törekvésekben az utóbbi években számos szakirodalom, tanulmánygyűjtemény igazolja.

A posztgraduális mentálhigiénikusi képzés alapját 150 órás saját-élményű pszichodráma vagy kliens-centrikus csoport képezte. A képzés során kitágult a különböző szakterületekről (mint a pszichológia, teológia. tanári, egyéb humán, vagy éppen mérnöki területről) érkező hallgatóknak a mentálhigiéné iránt elköteleződött köre, de főleg tanárok jelentkeztek. A fenti hallgatókból kerültek ki később azok, akik a saját élmény után különféle csoportmódszerekben képződtek tovább, a saját szakterületükön kezdhettek el csoportmódszerekkel dolgozni.

Többek véleménye szerint (Buda B.; Kelemen G.) a mentálhigiénés segítő rendszere „mozgalommá” nőtte ki magát, a csoportfunkciók többféle értelmezésé közül számomra többek között a „képzési piaci” funkció emelkedett ki.

A csoport-analitikus szemlélet úgy „jött át” a képzésbe, hogy bár a csoportok nem analitikus módszerrel működtek, de a képzők többnyire analitikus terapeuták voltak.

Az elmúlt tíz évben az egészségügyben, iskolákban, művelődési intézményekben, különféle munkahelyeken számos csoport szerveződött, s a következő megelőzési fejlesztő csoportmódszerekkel lehetett találkozni: önismereti csoportok, személyiségfejlesztő tréningek serdülőknek, kommunikációs tréningek, érzékenyítő tréningek, (social skill tréningek) személyes hatékonysági tréningek, megküzdési technikák, (stressz-coping) tanítása, káros szenvedélyekről leszoktató tréningek, önsegítő csoportok, sreet-marker szolgálat. Ezekben a csoportokban a szakiránynak megfelelően a csoportvezetők: pszichológusok, pszichiáterek, addiktológusok, pedagógus-mentálhigiénikusok, gyógypedagógusok, egészségnevelők, gyermeknevelők, önkéntes segítők lehettek. (Bagdy, 1998.)

Mind a csoportmódszerek széles skálája, mind a csoportvezetők különböző előképzettségnek megfelelő kompetenciája felveti a minőségbiztosítás kérdését is, amely a primer prevenció területén nincs ma Magyarországon szabályozva. A csoportok hatékonyságának mérésére még nem készült átfogó vizsgálat.

A népszerűvé vált képzés pozitívuma, hogy számos, különböző kultúrkörből származó ember jutott a csoportterápiás tréning révén adequát önismerethez, jobb adaptív készségekhez, saz által integráltabb személyiségfejlődéshez, akik egyébként maladaptív viselkedésformát választottak volna.

A segítők mentálhigiénéjének védelmére szupervíziós csoportok szerveződtek és elindult egy postgraduális szupervizor képzés is.

A dilemma az, hogy amíg a segítő szakemberek részéről szinte „túlkínálat” van, addig a hazai mentálhigiénés problémák inkább súlyosbodtak, mint enyhültek volna. Súlyosbodott a munkanélküliség, kiélesedtek az etnikai problémák, s nőtt a fiatalok devianciája. Ez utóbbit nem lehet csak a gyors társadalmi változások számlájára írni, hanem látnunk kell, hogy a konzum kultúra előre nyomulásával a fiatalok nem kapnak elégséges szülői s felnőtt támogatást, s magányos tömegként hányódnak.

Valószínű, hogy a bajok orvoslása talán könnyebb lenne, ha a megfelelő támogató rendszerek megfelelő együttműködésre és közös szemléletre törekednének, (Vikár, 1995.) s rendszerszemléletű gondolkodást tudnának maguk között kialakítani, és valódi párbeszéd indulna meg a szakemberek között, abból a megfontolásból, hogy „ne az átkos örökséget folytassuk” azzal, hogy elfödjük (elkendőzzük?) a bajt.

A Miniszterelnöki Hivatal által kért nemzeti mentálhigiénés stratégia és program szerint „ napjaink mentálhigiénéjének továbbfejlődését új paradigma kezdi meghatározni. Az új megközelítési elméletet multi –és interdiszciplináris elméletek alkotják. A mentálhigiéné célrendszerében és gyakorlatában nem a megelőzés, hanem a lelki egészség támogatása (promóció) válik fontossá. A fő kérdés nem az lesz, hogy hogyan kerüljük el a betegséget, hanem, hogy milyennek kell lennünk, hogy mentálisan egészségesek maradhassunk.(Grezsa, 1999.) Az új mentálhigiénés stratégia nem az ártalmakra, hanem a pozitív cselekvési modellekre helyezi a hangsúlyt.

Véleményem szerint a pozitív kezdeményezés hatékonyságát az idő dönti el. A jó szakmai felkészültség mellett a siker kulcsa a magyar nemzet szellemi felemelkedéséhez a segítők magas erkölcsi, etikai elkötelezettsége, valamint az egymásra való odafigyelés és a Rogers-i szellemű feltétel nélküli elfogadás.

Azért mertem az előadás témáját ismertetni, mert nemcsak a különféle csoportokban jutottam saját élményhez, hanem saját szakmai fejlődésemben is átéltem a magyar mentálhigiéné fordulópontjait.

Évek óta dolgozom különféle csoportokban hol csoportvezetőként, hol szakmai szupervíziós vagy esetmegbeszélő csoportban.