Bevezető a második kiadáshoz

A huszadik század utolsó harmadában számos, a hazai szakmai és érdeklődő közönség számára is elérhető külföldi szerző, többek között a freudi analitikus pszichológiát felhasználó Bruno Bettelheim, és a jungi analitikus pszichológiából táplálkozó Marie- Luis von Franz, Verena Kast, Clarissa Pincola Estes, Madonna Kolbenschalag, Jean Shinoda Bolen tollából magyar nyelven is olvasható szakkönyv jelent meg, amelyek a mesék elemzésével foglalkoztak. Ezt a sort méltó módon folytatja Anatalfai Márta, aki A női lélek útja mondákban és mesékben című kötetében átfogó és mély integrációját valósítja meg a külföldi szerzők által is fémjelzett meseelemzéseknek, s ezzel egyedülállót alkotott a hazai pszichológiai és pszichoterápiás szakirodalomban.

Antalfai Márta könyve egy valódi prevenciós mű abban az értelemben, hogy a napjainkat át -és átszövő, a médiák által sugárzott virtuális valóságnak a személyiségfejlődésre gyakorolt káros hatásával ellentétben (amelyet ő egyáltalán nem hangoztat), egy humanista elkötelezettségű pszichoterapeutának a „lélek legintimebb és legtitokzatosabb részéből” származó mesék és mondák elemzésével elsősorban a női személyiségfejlődés harmonikus folyamatához egy kapaszkodót nyújtó szakkönyvet adjon a szakmai és az érdeklődő közönség kezébe.

Antalfai Márta könyvének különös küldetése, hogy a jungi analitikus pszichológia segítségével próbálja az embert ősidők által foglalkoztató Egységet megragadni, s mindezt úgy teszi, hogy a mesék elemzését mind a vertikális, mind a horizontális tengely mentén megragadhatóan az univerzális szimbólumok beépítésével és felhasználásával végzi.

A szerzőt a mű megírásánál nemcsak a rendkívül széleskörű szakirodalmi tájékozottság segítette, hanem az az elkötelezett pszichoterápiás szemlélet és az ebből táplálkozó gyakorlat, amely átsüt a művön, és kristálytisztává szűri át a szerző célját, részben, hogy a szó valódi értelmében „pre veniere” (elébe tudjon menni), és a mese elemzések révén segítséget tudjon nyújtani a női lélek harmonikus kibontakozásához, illetve a pácienseitől tapasztalatot szerezve kialakítsa a mesék kilenc kategóriáját az aktiváló funkciókkal és komplexusokkal, úgy, hogy a fejlődéspszichológiai törvényszerűségeket is figyelembe veszi.

A mű szűkebb értelemben 12 fejezetből áll. A 12 szám a „Világmindenséget” jelképező szám, amely a recenzáló szerint szintén kifejezheti a szerző szándékát, hogy a könyv szerkezetét tekintve az Egységet szimbolikusan ragadja meg. Ehhez járul még 3 fejezet, amely Zárszót, az Irodalomjegyzéket és Függeléket tartalmazza. A Függelékben 14 mese található, amelyek például szolgálnak a női személyiségfejlődési szakaszok és a komplexusok kapcsolatának bemutatására.

Az első hat fejezet a jungi pszichoanalizis szakfogalmainak részletes kifejtésével foglalkozik, különös tekintettel a szimbólumokra, s ezen belül is elemzi az archetípusok és a szimbólum kapcsolatát, foglalkozik továbbá a személyes és kollektív szimbólumokkal, Jung nyomán kiemeli a szimbólumok többszörös funkcióját, többek között az „átformáló” funkciót, ahogyan az életenergiát, érzeteket (libidót) egy „alacsonyabb” minőségből egy magasabba emelik át, valamint a szerző érzékelteti, hogy a szimbólum megjelenhet a fejlődés katalizátoraként, valamint a komplexus megjelenési formájaként is.

A könyv egyik értékes fejezete a 6. fejezet, amely kísérletet tesz a női nem fejlődéstörténetének megragadására a fejlődési krízisek és komplexusok kulturális antropológiai megközelítése szempontjából.

A könyv fő gerincét a hetedik fejezettől a tizenkettedik fejezetig Jókai Mór által feldolgozott a Béla királykisasszony c. mese, Az istenhegyi székely leány elemzése adja. Figyelmet érdemel, hogy a magyar irodalom nagy mesélőjének Jókai Mórnak feldolgozását választja vizsgálódása tárgyául, s ezzel nemcsak az analitikus pszichológia szempontjából válik érdeklődést keltővé a történet, hanem gyönyörködhetünk Jókai Mór tolla nyomán kibontakozó szép magyar nyelvben is.

A mese rövid összefoglalását a szerző nyomán közlöm:

„Az Istenhegyi székely leány c. mese a tatárjárás idején játszódik az erdélyi Aranyosszéken. A történetet a vár közelében húzódó Tordai-hasadék keletkezéséről szóló leírás vezeti be.

A vár ura Atyás Mózes különleges képességgel volt megáldva, akinek varázslatos tudománya, léleklátó képessége mögött nem táltosság vagy boszorkányság húzódott meg, hanem jó megfigyelő képességről és kiváló intuícióról tett tanúságot.

A transzcendens hatalmat és kollektív szellemi értékeket képviselő várúr, akinek már a „hetedik öregapja is léleklátó volt”- megsejtette, hogy az istenhegyi vár végveszélybe fog kerülni, s a tatár sáskajárással lányának, Ilonának kell majd megküzdenie. A mese végére a várat ő menti meg a bátorságával, erejével és szellemi tisztaságával.

„Atyás Mózes „legcsinosabb praktikája”, hogy egy leányból nevel kettőt, egy szelídet, kedveset, szemérmest és egy villongót, harcolót, uralkodót, amazt hadd szeressék, emettől hadd féljenek, amaz legyen a mágnes, mely a jóakarókat idevonzza, emez pedig a mennydörgő mennykő, mely az ellenséget elriassza. Olyan jól tudta pedig játszani kettős szerepét Ziharfúó leánya, hogy még az udvari cselédség közül sem jött arra a gyanúra is senki, hogy ez a két testvér talán egy lehetne…”

Szendile szerény volt, szemérmes, gyöngéd, szemeit mindig lesütve hordta, gondozta a szegényeket, látogatta a betegeket. Lóna hatalmas, délceg termet, igazságosztó, villámló fekete szemekkel, akire ránézett, azt se tudta, élő-e vagy halott…”

A mese első felében a cselekmény két szálon fut. Atyás Mózes halála után Lóna hősiesen védte a várat a szomszédos uraktól, többek között Vasfeő Ribarctól is, aki a végén beleszeret…

Szendile eközben, illetve ezzel párhuzamosan ismerkedik meg Adorjánnal, a pásztorfiúval, akivel egymásba szeretnek.

A mese második fele a tatárok támadásáról szól. A tatárveszély ideje alatt Lóna is megismerkedik Adorjánnal. Mindenki a várba húzódik az ellenség elől. Adorján Lónánál szolgál Szendile kezéért: többek között leszáll a kút mélyére is, hogy az annak vizét elnyelő sárkánnyal megküzdjön, s ez által újra víz fakadhasson a kútból. Adorján később a tatárokkal való küzdelemben mutatja be hősiességét: halottnak tettetve magát, az Aranyos vizén végigúszva áttör a tatárok gyűrűjén és segítséget kér a szomszédos várúrtól Ribarctól. A tatárok elleni harcban mindegyik szereplő összefog, még Atyás Mózes szelleme is megjelenik a végső küzdelem előtt, vihar és istennyila alakjában…

A győzelem után Lóna felajánlja szerelmét Adorjánnak, aki azt visszautasítja. Lóna ekkor leveszi fegyveres övét és pikkelyes kebelpáncélját, amely alatt az a búzavirágszín öltözet volt, amelyben őt Adorján megszerette. Majd Adorjánhoz simulva mondja? „Lónára nincs szükség többé, mert férfi jött a házhoz, akit a kard méltóbban megillet. Lónát nem látod soha többé.”

Antalfai Márta a mese alapján komplex és bonyolult elemzésre vállalkozott, miszerint Ilona (Lóna) személyiségfejlődésének alakulásával szimbolizálja a tudattalanban levő erőknek és ellenerőknek a személyiségfejlődéshez szükséges újrarendeződését. Ehhez segítségül hívja a mese szereplőit, Atyás Mózes, Szendile, Adorján és Ribarc alakját, akik a személyiség rétegeinek különböző archetipikus megfelelői, és Lóna személyiségfejlődését segítik elő, egészen addig, amíg be nem építette a személyiségébe mind a négy személyiségfunkciót.

Antalfai Márta talán az elsők között vállalkozott arra, hogy ne csak „spekuláció” révén próbálkozzon a mélypszichológiai összefüggések feltárására, hanem kísérletet tett a jungi négy alapfunciónak (érzékelő, gondolkodó, érző, intuitív) az agy fiziológiai működésével való összekapcsolására és kérdéseket fogalmazott meg a funkciók dominanciájának váltakozására a két agyfélteke közötti kapcsolatra vonatkozóan. Talán ez a kérdésfelvetés a könyv egyik legizgalmasabb területe és felvetése, amelynek igazolására és kimunkálására további komplex pszichológiai és idegélettani kutatásra lehet szükség.

Az Antalfai Márta által felvetett gondolatnak, ti., hogy „a nő az anima lélekrészét (ami lényegében a manifeszten megnyilvánuló nőisége) az apától „kapja”, az animus lélekrészt pedig az anyától”, amelynek feltételezhetően genetikai meghatározottsága is van, szintén további genetikai kutatásokkal lehetne alátámasztani.

A szerző a kötetet egy jelentős, újabb fejezettel egészítette ki, amelyben Benedek Elek: „Az égig érő fa” c. meséjét elemzi, valamint gyakorlati tapasztalata alapján a meseterápiának a személyiségfejlődésre gyakorolt hatását foglalja össze.
A meseválasztásban az életünket meghatározó párválasztás témája kerül a fókuszba. A szerző így ír erről: „Életünk talán legnehezebb és legküzdelmesebb (gyakran egy életen át végighúzódó) feladata megtalálni a testi-lelki társat, önmagunk másik felét.

Ebben a választási-megtalálási folyamatban kíséri végig a mese főszereplők: a királylány és a kondásból Jánossá lett főhős, – a két nem – pszichoszexuális fejlődési folyamatait és fokozatait a meseszimbolika üzeneteinek tükrében.

Az „égig érő fa” vagy a „Tetejetlen fa” típusú mesékről azt állítja a szerző, hogy a legősibb mesefajtához tartoznak és számszerűen a magyar népmesékben fordulnak elő leggyakrabban.

Antalfai Márta végigvezet bennünket az égig érő fák szimbolikáján. A folklórban „lélekfának” nevezett égig érő fa gyökere- törzse- lombkoronája a személyiség ill. a tudat fejlődésének lehetséges szintjeire utalnak, ugyanakkor a lét örök körforgásában a fa összekötőként működik a horizontális (anyagi) és a vertikális (szellemi) síkok között. Tovább bővítve ezt a gondolatot, a mese hőse János, amikor az égig érő fán fölér a királylányhoz így kiált fel: „Hát itt is éppen olyan világ van, mint odale”. Tehát a fent és a lent ugyan az.

Ajánlkozik az az analógia, hogy a kollektív tudat mélyrétegéből előtört mese eme szimbolikáját összevessük az alexandriai korból Hermész Triszmegisztosz nevével fémyjelzett Corpus Hermeticum gyűjteményből fenn maradt töredékével, miszerint: „ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, megfelel annak, ami lent van.” Ennek a gondolatnak a fényében továbbgondolandó népmeséink helye az egyetemes kultúrában.

A mese lélektani üzenete, hogy az „égig érő fa” típusú mesékben a befogadót végig kíséri a felnőtté válás és felnőtté éréshez vezető út próbatételein át a személyiség integrációs folyamatáig. A mese különleges szintetizáló képessége révén ez a folyamat „a belső utazás” párhuzamosan halad a két főhős, a királylány és János személyiségében.

A meseelemzés részletesen kitér az apa-lánya- király-királylány ambivalens kötődésére. A királylány vonatkozában kiemeli a „lelki vőlegény”, az elérhetetlen ideálnak mint ősképnek a reális kapcsolatok kialakítását gátló, visszahúzó erejét.

A szerző kiemeli a főhős, „kiskondás-János” névváltozásainak jelentőségét, mint az elhanyagolt személyiségrészek állapotleírását, amelyek a beavatási folyamatban kreatív erőket mozgósíthatnak és a fejlődés szolgálatába állnak. A transzgenerációs családterápiás kutatások is szintén érzékenyek a családon belüli névadásokra és névváltozásokra.

A szerző a jungi analitikus gondolkodáson túl a napjainkban a Káosz-elméletből Mandelbrot nevével fémjelzett fraktálokra, az ún. visszatérő mintázatokra hívja fel a figyelmünket, mi szerint ezek nemcsak a természetben jelennek meg, hanem az ember pszichikus struktúrájának fejlődésében is felfedezhető és a társas kapcsolatainkban is leképződik.

A kötet értékes részét képezi a „Meseterápia” c. fejezet, amelyet a szerző saját kutatásai alapján dolgozott ki.

Antalfai Márta hitelesen tárja elénk, hogy a bennünket érintő személyes lelki és életvezetési problémák és a kollektív tudathoz kapcsolódó komplexusaink a meseterápiában a szimbólumok erejének kiaknázásával és ezek intenzív hatásának köszönhetően lerövidített időben jelentős változásokat hoznak létre. A meseterápiának a személyiségfejlődésre tett hatását 11 pontban foglalja össze.

A könyvet számos, jól szerkesztett kiegészítő ábra és táblázat teszi áttekinthetőbbé. A szakirodalmi paletta rendkívül széles, a világ népmese-és mondakincsétől a kultúrantropológiai irodalmon keresztül, a pszichológiai munkákig terjed.

Összefoglalva: jelentős, a jungi mélypszichológia tételeire támaszkodó, a magyar szakirodalomban elsőként megjelent meseelemzést kapunk Antalfai Mártától, aki számos szálon kitűnő szerkesztésben, a pontosság és jól érthetőség érdekében néhol túlzott alapossággal, de a pszichoterápiában tanult és gyakorolt mély elkötelezettséggel nyújtja át könyvét az olvasónak.

Tóth Borbála
klinikai-és mentálhigiéniai szakpszichológus